A szabad piacon működő, már megtérült szélturbinák által előállított villamos energia kedvező termelői ára csökkenti a lakossági villamos energia árat - derül ki a dán, német és osztrák tapasztalatokból. Az árcsökkentő hatás mértéke annál nagyobb, minél jelentősebb arányban vesznek részt a szélerőművek a villamosenergia-termelésben. A megtérülést követően jelentkező kedvező hatás az alacsony működési költségeknek köszönhető.
Több mint 300 millió forintos beruházással átépítették a zirci Reguly Antal Szakképző Iskola fűtés- és melegvíz-ellátórendszerét: az iskolában energiafüvet pelletálnak, és a pellettel fűtenek hét kazánt.
Negyvenöt hazai és külföldi, amatőr és profi csapat hetven alternatív hajtású járművének részvételével vasárnap rajtol Győrben a VI. Széchenyi Futam.
Húsz pályázatra több mint 4,5 milliárd forint támogatást ítéltek meg egészségügyi intézmények energetikai korszerűsítésére - jelentette be Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár Mátraházán, a Mátrai Gyógyintézet energetikai korszerűsítését célzó projekt első ütemének átadóünnepségén.
A vörösiszap-katasztrófa sújtotta térség tájrehabilitációjára és gazdaságfejlesztő programjainak kidolgozására szász-magyar munkabizottság alakult ez év március végén.
Energiabringákkal indult országjárásra az Energiapersely program: a kerékpárra hasonlító szerkezetet hajtva bárki élményszerűen tapasztalhatja meg, mennyi áram kell ahhoz, hogy otthonában például egy olvasólámpa negyedórán át világítson. Az első állomáson 2000 Wh energia gyűlt össze emberi erővel. Jövő héten folytatódik az áramgyűjtés.
Az Algaprogram keretében algatechnológia segítségével Magyarországon is nagyüzemi mennyiségben állíthatnak elő bioüzemanyagot, biomasszát, valamint értékes kozmetikai- és gyógyszeralapanyagokat.
A projekt összköltsége 305 millió forint, ebből az Európai Uniós KMOP támogatás 135 millió forint.
Csak tanúsítvánnyal rendelkező bioüzemanyag felhasználása támogatható az Európai Unióban - hangzott el április 26-án Budapesten egy szakmai konferencián.
Április 29-én és 30-án Budapesten a Magyar Építőművészek Szövetségének házában ismertető előadást tartanak a Magyarországon most induló Minősített Passzívház Tervező képzésről.
A kínai kormány Sanghajt választotta az elektromos autó-fejlesztés országos kísérleti központjává. A nyersanyagimport-függőség és a környezetszennyezés miatt aggódó Peking célja 2012-re 150 ezer, 2020-ra pedig több mint 10 millió alternatív meghajtású jármű forgalomba helyezése az országon belül.
A kötelező átvételi rendszer (kát) július elsejei megszűntetése, a jogi bizonytalanság miatt jelentkező hőellátási problémák, illetve a projektek számának visszaesése akadályozhatja az új munkahelyek létrehozását a megújuló energiatermelésben.
Az évi 4000 tonna, lakossági felhasználásra alkalmas tüzelőanyagot előállító új létesítmény a Gold Brikett Kft. zöldmezős beruházásaként készül el, 50 százalékos állami támogatással.
A megújuló energia hasznosításából Németország gazdasága egyetlen más országhoz sem hasonlítható módon fog profitálni - vélik a német gazdaságkutató intézet elemzői.
Állami támogatás nélkül már a harmadik kísérleti energiaültetvény létesül a vörösiszappal elöntött mezőgazdasági területeken, a fűz- és nyárfa fajokat különböző intézmények, cégek és a fajtatulajdonosok segítségével telepítették hektáronként 500 ezer forintos költséggel.
Az amerikai biztosítótársaságok által pénzelt IIHS törésteszten vizsgálta a Nissan Leaf, és a különös módon szintén villanyautóként hirdetett, bár inkább hibridnek tűnő Chevrolet Volt passzív biztonságát. Úgy tűnik, mindkét gyártó érezte, hogy az új technológiához illik biztonságos karosszériát tervezni.
Építőipari Nívódíjjal jutalmazták a Telenor távközlési vállalat innováció és új munkafilozófia jegyében épült törökbálinti székházát, Magyarország egyik leginkább környezetbarát vállalati központját.
Bulgáriában új megújuló energia törvényt fogadtak el április 21-én, melynek célja a nap- és szélenergia projektek visszafogása, mivel ezek túlterhelik az öregedő elektromos hálózatot, és növelik az áram árát.
A szélenergiát eddig szinte alig hasznosító Franciaországban nagy pénzeket mozgat meg az állam, hogy tengeri szélturbinákat állítsanak üzembe. Az angol kormány is ilyen projektekbe önti az állami támogatást.
Megjelent az Elektrotechnika áprilisi száma, amelynek fókuszában ezúttal az e-mobilitás szerepel.
Jelenleg mintegy másfél Földnek megfelelő természeti erőforrást használ az emberiség - közölte a Természetvédelmi Világalap (WWF), amely a Föld napjához igazítva hozta nyilvánosságra bolygónk egészségi állapotáról készült legfrissebb jelentését.